Keresés
A nyilakra, vagy a térkép parcellájára kattintva navigálhatsz a parcellák között. A kőre kattintva megnézheted a részleteket.
 
 
Vissza a nyitólapra

Térkép - A piros szín mutatja hol állsz, a sárga négyzet kedvenced nyughelye. Kattints oda, ahova menni akarsz!

Közös emlékhely
Hogyan szerezhetek pontokat?
Vissza a nyitólapra
Pici Darányi Gólyafiókánk! Kevés adatott meg Neked a földi életből, legyél nagyon boldog a szivárványhidon túl, vigyázz szüleidre, és testvéreidre, soha nem felejtünk el!!
Nem ég érte gyertya

Drága Gusztink, a mi Mackópofánk, Tündérmackónk, Sir Gombócunk, A Malacunk, Tengericocánk, Vizidiszónk, Gus the Masterünk átkelt a Szivárványhídon. 5 évvel ezelött személyedben angyalt kaptunk. Megmutattad nekünk, hogy egy ilyen pici élőlény is tud szeretni és szeretet adni. Egész éjjel virrasztottunk melletted a gyógyulás reményében(szívünk mélyén tudtuk, hogy az út végére értél), de Te hajnalban búcsút intettél mindnnek ami számodra kedves volt. Búcsúznak Tőled szerető és szeretett gazdijaid
Nem ég érte gyertya

Szeretett Puncsink. Köszönjük ezt a 10 évet amit velünk töltöttél. Egyszerűen csodálatos volt. Nálad jobb természetű kutyi még nem született e földön. Nem is tudunk feledni, nap nem telik el, hogy ne gondolnánk rád. Szerető társad (Gárfi) is vígasztalhatalan nélküled. Bízom benne, hogy nagyon jó helyed van az örök vadászmezőkön. Sohasem feledünk Drága .
Nem ég érte gyertya

Köszönöm hogy oly sok örömet adtál kis pöttyöshasú!!!
Nem ég érte gyertya

Kibédi Ervin: Emlék Pár évvel a nagy háború után vettem egy kutyát a sintértelepen. Mikor a ketrecéből kiengedték csak futott körbe-körbe,sebesen, mint aki nem hiszi,hogy szabadul. majd leült s üvölteni kezdett vadul. Üvöltött fájdalmat és szabadságot, harapást,bocsánatot,haragot s kétségbeesve üvöltöttek hozzá a récs mögött a bentmaradt rabok. Üvöltötték a kínt,a bűzt,a rácsot, a halálfélelmet,hogy iszonyú a drót,ami a bőrükbe vágott s az életüket,mi oly szomorú, az odavetett dögletes kemény húst, az ihatatlan büdös vizet, a bordatörő számtalan sok rúgást s az embertelen embereket. Csupa ismerős és szomorú dolgot panaszolt az üvöltés dallama, mintha egy történelemkönyvből szólott volna múltunk megidézett szava. Aztán lassacskán néma,süket csönd lett, lecsillapult a rémes hangzavar. Majd lábamhoz símult,mintegy jelezve, hogy tőlem menekülni nem akar, és elindult velem a szürke sárban a városszéli félig-utakon. Egy darab spárga volt csak a nyakában és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom... És még sokáig én voltam neki minden. Ő boldog volt,okos,vidám,szabad - gondolatom kutatta szemeimben - s én hordtam neki a nagy csontokat. De elparancsolta mellőlem az élet, hogy hová tűnt el nem maradt tanu, és biztos tudom,hogy ő már azóta csak kutyapor és csak kutyahamu. Ó,láttlá már szemeket rács mögött? Jártál már kint a sintértelepen? A reménytelenség,a kétség között gondolkodtál már néha ezeken? Most süt a nap és úgy ragyog az élet, a jövő képe csak csupa remény a szomorúságra itt semmi szükség és boldog az,kinek szíve kemény. De ne mosolyogj,ne nevess ki érte, hogy megint állatokról szól dalom, különben az sem bántana,ha gúnyolsz, én ezért még a gúnyt is vállalom. Tudom,hogy sok más baj is van e korban, éhség,betegség,nyomor,háború, a boldog gyermek kevés a világon s még mindig nagyon sok a szomorú. Hát munkálkodj az emberek jólétén és sorsuk majd biztosan felderül, de ne menj el a hű állatok mellett, ne hagyd el őket érzéketlenül. Bizony,ha nem tudod megérteni egy kóbor kutya halódó nyögését, óh,mondd meg nekem,akkor hogyan tudnád enyhíteni az emberek szenvedését.
1 Gyertya ég érte

Kibédi Ervin: Emlék Pár évvel a nagy háború után vettem egy kutyát a sintértelepen. Mikor a ketrecéből kiengedték csak futott körbe-körbe,sebesen, mint aki nem hiszi,hogy szabadul. majd leült s üvölteni kezdett vadul. Üvöltött fájdalmat és szabadságot, harapást,bocsánatot,haragot s kétségbeesve üvöltöttek hozzá a récs mögött a bentmaradt rabok. Üvöltötték a kínt,a bűzt,a rácsot, a halálfélelmet,hogy iszonyú a drót,ami a bőrükbe vágott s az életüket,mi oly szomorú, az odavetett dögletes kemény húst, az ihatatlan büdös vizet, a bordatörő számtalan sok rúgást s az embertelen embereket. Csupa ismerős és szomorú dolgot panaszolt az üvöltés dallama, mintha egy történelemkönyvből szólott volna múltunk megidézett szava. Aztán lassacskán néma,süket csönd lett, lecsillapult a rémes hangzavar. Majd lábamhoz símult,mintegy jelezve, hogy tőlem menekülni nem akar, és elindult velem a szürke sárban a városszéli félig-utakon. Egy darab spárga volt csak a nyakában és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom... És még sokáig én voltam neki minden. Ő boldog volt,okos,vidám,szabad - gondolatom kutatta szemeimben - s én hordtam neki a nagy csontokat. De elparancsolta mellőlem az élet, hogy hová tűnt el nem maradt tanu, és biztos tudom,hogy ő már azóta csak kutyapor és csak kutyahamu. Ó,láttál már szemeket rács mögött? Jártál már kint a sintértelepen? A reménytelenség,a kétség között gondolkodtál már néha ezeken? Most süt a nap és úgy ragyog az élet, a jövő képe csak csupa remény a szomorúságra itt semmi szükség és boldog az,kinek szíve kemény. De ne mosolyogj,ne nevess ki érte, hogy megint állatokról szól dalom, különben az sem bántana,ha gúnyolsz, én ezért még a gúnyt is vállalom. Tudom,hogy sok más baj is van e korban, éhség,betegség,nyomor,háború, a boldog gyermek kevés a világon s még mindig nagyon sok a szomorú. Hát munkálkodj az emberek jólétén és sorsuk majd biztosan felderül, de ne menj el a hű állatok mellett, ne hagyd el őket érzéketlenül. Bizony,ha nem tudod megérteni egy kóbor kutya halódó nyögését, óh,mondd meg nekem,akkor hogyan tudnád enyhíteni az emberek szenvedését.
1 Gyertya ég érte

Kibédi Ervin: Emlék Pár évvel a nagy háború után vettem egy kutyát a sintértelepen. Mikor a ketrecéből kiengedték csak futott körbe-körbe,sebesen, mint aki nem hiszi,hogy szabadul. majd leült s üvölteni kezdett vadul. Üvöltött fájdalmat és szabadságot, harapást,bocsánatot,haragot s kétségbeesve üvöltöttek hozzá a récs mögött a bentmaradt rabok. Üvöltötték a kínt,a bűzt,a rácsot, a halálfélelmet,hogy iszonyú a drót,ami a bőrükbe vágott s az életüket,mi oly szomorú, az odavetett dögletes kemény húst, az ihatatlan büdös vizet, a bordatörő számtalan sok rúgást s az embertelen embereket. Csupa ismerős és szomorú dolgot panaszolt az üvöltés dallama, mintha egy történelemkönyvből szólott volna múltunk megidézett szava. Aztán lassacskán néma,süket csönd lett, lecsillapult a rémes hangzavar. Majd lábamhoz símult,mintegy jelezve, hogy tőlem menekülni nem akar, és elindult velem a szürke sárban a városszéli félig-utakon. Egy darab spárga volt csak a nyakában és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom... És még sokáig én voltam neki minden. Ő boldog volt,okos,vidám,szabad - gondolatom kutatta szemeimben - s én hordtam neki a nagy csontokat. De elparancsolta mellőlem az élet, hogy hová tűnt el nem maradt tanu, és biztos tudom,hogy ő már azóta csak kutyapor és csak kutyahamu. Ó,láttál már szemeket rács mögött? Jártál már kint a sintértelepen? A reménytelenség,a kétség között gondolkodtál már néha ezeken? Most süt a nap és úgy ragyog az élet, a jövő képe csak csupa remény a szomorúságra itt semmi szükség és boldog az,kinek szíve kemény. De ne mosolyogj,ne nevess ki érte, hogy megint állatokról szól dalom, különben az sem bántana,ha gúnyolsz, én ezért még a gúnyt is vállalom. Tudom,hogy sok más baj is van e korban, éhség,betegség,nyomor,háború, a boldog gyermek kevés a világon s még mindig nagyon sok a szomorú. Hát munkálkodj az emberek jólétén és sorsuk majd biztosan felderül, de ne menj el a hű állatok mellett, ne hagyd el őket érzéketlenül. Bizony,ha nem tudod megérteni egy kóbor kutya halódó nyögését, óh,mondd meg nekem,akkor hogyan tudnád enyhíteni az emberek szenvedését.
1 Gyertya ég érte

Kibédi Ervin: Emlék Pár évvel a nagy háború után vettem egy kutyát a sintértelepen. Mikor a ketrecéből kiengedték csak futott körbe-körbe,sebesen, mint aki nem hiszi,hogy szabadul. majd leült s üvölteni kezdett vadul. Üvöltött fájdalmat és szabadságot, harapást,bocsánatot,haragot s kétségbeesve üvöltöttek hozzá a récs mögött a bentmaradt rabok. Üvöltötték a kínt,a bűzt,a rácsot, a halálfélelmet,hogy iszonyú a drót,ami a bőrükbe vágott s az életüket,mi oly szomorú, az odavetett dögletes kemény húst, az ihatatlan büdös vizet, a bordatörő számtalan sok rúgást s az embertelen embereket. Csupa ismerős és szomorú dolgot panaszolt az üvöltés dallama, mintha egy történelemkönyvből szólott volna múltunk megidézett szava. Aztán lassacskán néma,süket csönd lett, lecsillapult a rémes hangzavar. Majd lábamhoz símult,mintegy jelezve, hogy tőlem menekülni nem akar, és elindult velem a szürke sárban a városszéli félig-utakon. Egy darab spárga volt csak a nyakában és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom... És még sokáig én voltam neki minden. Ő boldog volt,okos,vidám,szabad - gondolatom kutatta szemeimben - s én hordtam neki a nagy csontokat. De elparancsolta mellőlem az élet, hogy hová tűnt el nem maradt tanu, és biztos tudom,hogy ő már azóta csak kutyapor és csak kutyahamu. Ó,láttál már szemeket rács mögött? Jártál már kint a sintértelepen? A reménytelenség,a kétség között gondolkodtál már néha ezeken? Most süt a nap és úgy ragyog az élet, a jövő képe csak csupa remény a szomorúságra itt semmi szükség és boldog az,kinek szíve kemény. De ne mosolyogj,ne nevess ki érte, hogy megint állatokról szól dalom, különben az sem bántana,ha gúnyolsz, én ezért még a gúnyt is vállalom. Tudom,hogy sok más baj is van e korban, éhség,betegség,nyomor,háború, a boldog gyermek kevés a világon s még mindig nagyon sok a szomorú. Hát munkálkodj az emberek jólétén és sorsuk majd biztosan felderül, de ne menj el a hű állatok mellett, ne hagyd el őket érzéketlenül. Bizony,ha nem tudod megérteni egy kóbor kutya halódó nyögését, óh,mondd meg nekem,akkor hogyan tudnád enyhíteni az emberek szenvedését.
1 Gyertya ég érte